„Ennek a Limahl gyereknek igazán benőhetne a feje lágya - mondták a szakemberek - ,
hiszen huszonhat éves már. Pont olyankor hagyta ott a KajaGooGoo-t, amikor a csúcson volt a banda.” Hát ami igaz, az igaz, a zenekar tényleg a csúcson volt, amikor Christopher Hamill úgy határozott: szóló karriert csinál. Lehet, valami régi, múltba merült emlék kísértette meg őt újból.
Gyerekkorában nagyon szeretett énekelni s a nagynénje igazán hálás közönségnek bizonyult.
Limahl tehát most újra egyedül énekel, igaz, nem a nagynénjének, s ez a közönség már nem is mindig olyan hálás. Különösen akkor nem, ha rossz zenét, gyenge számokat, csapnivaló előadást kap. De hát limahlt nem is fenyegeti a paradicsom-, vagy tojászápor veszélye, befutott ...
Igen, a sikert így nevezi a szakma. Hogy sírnak-e a régi haverok, a KajaGooGoo tagjai? Nem hiszem. Ez a zene már profi dolog, itt nincs idő az érzelmekre, nincs idő a szép emlékekre, hajtani kell. És persze hajt Limahl is, és meglehet az öröme is, mert most már nem kell ötödmagával osztoznia a tinibálvány-szerepkörön. Mindenesetre ez a szőkére pingált fazonú énekes nem adja a kemény zenészt, őszintén vall: ez a muzsika szórakoztatni akar, ez a muzsika arra törekszik,
hogy az embereknek valamiféle bizakodó hangulatú kis szigetet adjon ebben az egyre vadabbá váló világban. Limahl romantikus figura, hisz a szerelemben, hisz az emberekben, hisz a zenében. Különben legújabb tervei a filmezéssel kapcsolatosak. Egyes ígéretek szerint Limahl jövője filmekhez, színdarabokhoz kötődik majd. Persze nem mint díszlettologatóé, Limahl főszerepekről álmodozik ...
S.F.
